– Dávid Dov Levanon rabbi szerint úgy tekinthetünk Góliátra, mint a bennünk lévő jécer hárára, rossz ösztönre. Ebből tanulhatjuk meg elul, a megtérés hónapjában azt, hogy nem kell félnünk a gonosz hajlam fenyegetéseitől – írja Hercz Dániel rabbi a zsinagógáinkban ezekben a napokban felhangzott szlichot imák kapcsán.
Mózes negyven napot töltött az Örökkévaló jelenlétében a Tóraadást megelőzően. Az aranyborjú vétkét követően ismételten negyven napot, hogy az isteni irgalomban bízva megbocsátást nyerjen Izrael közössége számára.
Dávid Dov Levanon rabbi megjegyzi, hogy a negyven napos intervallumról más összefüggésben is szól a héber Biblia: hiszen Góliát ugyancsak negyven napon keresztül állt ki sértegetni Izrael seregét.
A Talmud (Szotá 42b) is foglalkozik a két történet közötti párhuzammal. „És negyven napig állt", mondja Góliát fenyegető demonstrációjára rabbi Jochánán: „Ezek megfelelnek annak a negyven napnak, amely alatt a Tórát adták". Más szóval annak a negyven napnak, az isteni könyörület napjainak, amelyek alatt Mózes ismét fent volt a Szináj-hegyen, hogy lehozza a Tórát Izraelnek, újra, miután egyszer már – az aranyborjú bűnével szembesülve – összetörte.
Úgy tűnik, hogy rabbi Jochánán szerint az Örökkévaló a két eseményt összekapcsolja. Ezekben a napokban ugyanis a Tóraadás hatalmas ajándékához mérten szigorú, félelmetes ítéletet sürget a vádlónk, akinek fenyegető jelenlétét Góliát, a filiszteus harcos szimbolizálja, aki ellen senki nem mert felkelni negyven napon át Izrael fegyverfogatói közül.
Hogyan lehet ezt a vádlót megbékíteni?
Dávid tanítja meg nekünk, hogy miként.
Góliát, az óriás, páncéllal felvértezve jelenik meg, és azt a benyomást kelti, hogy legyőzhetetlen a kis Dávid számára, aki nem visel védőruhát. Dávidnak mégis sikerült legyőznie őt.
Úgy tűnik, hogy Dávid a lelki „gyenge pontjára” célozva mér csapást Góliátra. Ezt bizonyítja az, amit Dávid mond (1Sámuel 17:45): „Akkor Dávid így szólt a filiszteushoz: Én pedig a Seregek Urának, Izrael seregeinek Istenének nevében jövök hozzád, akivel te szembeszálltál".
Dávid bátorsága megdöbbentő, de ez a bátorság és diadal az állhatatos istenhitéből fakad. Ezáltal nem egyedül vívja a harcot Góliát ellen, hanem a Seregek Urával, Izrael seregeinek Istenével együtt. Ezért egyértelmű, hogy diadalmaskodik Góliát felett.
Dávid Dov Levanon rabbi szerint úgy tekinthetünk Góliátra, mint a bennünk lévő jécer hárára, rossz ösztönre. Ebből tanulhatjuk meg elul, a megtérés hónapjában azt, hogy nem kell félnünk a gonosz hajlam fenyegetéseitől akkor sem, amikor éppen leküzdhetetlennek tűnnek számunkra, amikor szigorú ítéletre készülünk amiatt, hogy – néha vagy gyakran – engedtünk rossz késztetéseinknek. Inkább bíznunk kell az Örökkévalóban, aki felszólít bennünket, hogy térjünk vissza hozzá, érezteti velünk és ki is jelenti, hogy segít legyőzni gyengeségeinket, gyarlóságainkat.
Az első lépést azonban – amiként az Örökkévalóban bízva Dávid is kiállt – nekünk kell megtennünk.
Hogy hogyan közelítsük meg a megtérés – megbocsátás problémáját, abban segítségünkre lehet az Ávot d’rabbi Nátán című kommentár, amely ezt a megszívlelendő tanácsot adja: „Ha egy kicsit rosszat tettél embertársaddal, akkor az legyen nagy rossz a szemedben és tedd jóvá. Ha sok jót tettél értük, az legyen kevés a szemedben. Ha nagyon rosszat tettek veled, az legyen apróság a szemedben" (Ávot d'rabbi Nátán 41).
A megtérés-megbocsátás kihívásához a másik segítségünk, reményünk a Szlichot ima, amely az isteni irgalom tizenhárom attribútumára épül.
A Talmud (Ros Hásáná 17b) egy gyönyörű midrásban leírja, hogy a Mindenható táleszbe bugyolálta magát, mint egy Sliách Cibur, és azt mondta Mózesnek: „Ha a zsidók vétkeznek előttem, mondják el a tizenhárom tulajdonságra emlékeztető imát, és én megbocsátok nekik”.
Nekünk.
Úgy legyen!
Ámen!
(Címlapkép: Tiziano Vecellio olasz festő Dávid és Góliát című, 1542-44 között készített festménye)
